Miközben a mugellói aszfaltcsíkon átalakításokat végeznek, Blaenau Gwentben még nem kezdődött el a pálya építése.
Mugello a bajnokság egyik leggyorsabb pályája, így a biztonság növelése érdekében több kanyaron is módosításokat eszközölnek. Újraaszfaltozták az egyes, kettes, négyes, hatos, hetes, nyolcas, tízes, tizenkettes és tizennégyes kanyarok bukóterét, valamint a kavicságyakat is átgondolták.
Franco Uncini, az FIM biztonsági felügyelője így nyilatkozott a crash.net-nek: „A Bucinében folyó munkálatok elért célt jelentenek számunkra. Az átalakításokat a MotoGP javasolta. Az ehhez hasonló beavatkozások a különböző bukótereken jó irányt mutatnak a versenyzőbiztonság javításában. Mugello – a vezetésének köszönhetően – mindig is előrelátó volt a biztonsági szint tekintetében, ezzel referenciát és követendő példát mutatva sok más pályának.”
Eközben a Circuit of Wales építési munkálatai még nem kezdődtek el, márciusra terveznek közvélemény-kutatást annak környezeti hatásairól. A pálya 2016-tól képezi majd a versenynaptár részét, idén a Brit Nagydíj visszatér Doningtonba.
Michael Carrick projektvezető szerint a közvélemény-kutatás az utolsó akadály a komplexum megépítése előtt: „A tervezési folyamat hosszú, de folytatjuk a munkát a tervezési szervvel, hogy bebiztosítsuk, hogy a helyszíni munkák a lehető leghamarabb elkezdődjenek 2015-ben. Továbbra is az a célunk, hogy az egész területen és a pályán kész legyen az infrastruktúra ahhoz, hogy MotoGP-t rendezhessünk, mire megépül a pálya. Ez egy nagyon fontos fejlesztés, nem csak Blaenau Gwent felvirágoztatása, hanem az egész Egyesült Királyság gazdaságának szempontjából. Nagyon fontos, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a tervezési folyamat során minden részletre odafigyelünk, mielőtt az építési munkálatok elkezdődnének.”